Vásárlástól való elállás

A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) kormányrendelet szabályozása értelmében a fogyasztó a megrendelt termék kézhezvételétől számított 14 napon belül, indoklás nélkül elállhat a szerződéstől, visszaküldheti a megrendelt terméket.

Jelen tájékoztató hiányában jogosult a fogyasztó 12 hónap elteltéig gyakorolni az elállási jogát.

Az elállási jog gyakorlása esetén a fogyasztót a termék visszajuttatásának költségén kívül más költség nem terheli, a vállalkozás azonban követelheti a nem rendeltetésszerű használatból adódó anyagi kár megtérítését.

Bizonyos esetekben azonban nem illeti meg a fogyasztót az elállási jog:

  • Olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható ingadozásától függ
  • Olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak
  • Lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta
  • Letölthető szoftver esetén ha a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezését adta ahhoz, hogy a szerződés teljesítése a felmondási határidő letelte előtt megkezdődjön, és a beleegyezés megadásával egyidejűleg nyilatkozik annak tudomásulvételéről, hogy a beleegyezéssel elveszti felmondási jogát.
  • Ha valaki cég nevében eljárva vásárol, mivel a fogyasztói körbe nem tartoznak bele a gazdasági társaságok és más jogi személyek

A webáruházunkban történő letölthető szoftvervásárlással kifejezett, előzetes beleegyezését adja ahhoz, hogy a szerződés teljesítése a felmondási határidő letelte előtt megkezdődjön, és a beleegyezés megadásával egyidejűleg nyilatkozik annak tudomásulvételéről, hogy a beleegyezéssel elveszti felmondási jogát.

A vállalkozó a termék visszaérkezését követően a kormányrendelet értelmében haladéktalanul, de legkésőbb 14 napon belül visszatéríti a termék vételárát a fogyasztó részére.

Kivonat a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) kormányrendeletből:

20. § (1) Az üzlethelyiségen kívül kötött és a távollévők között kötött szerződés esetén a fogyasztót a (2) bekezdésben meghatározott határidőn belül indokolás nélküli elállási jog illeti meg. Olyan üzlethelyiségen kívül kötött és távollévők között kötött szerződés esetén, amely szolgáltatás nyújtására irányul, ha a 13. § vagy a 19. § szerinti nyilatkozat megtételét követően a teljesítés megkezdődik, a fogyasztót a (2) bekezdésben meghatározott határidőn belül indokolás nélküli felmondási jog illeti meg.
(2) A fogyasztó az (1) bekezdés szerinti elállási vagy felmondási jogát
a) termék adásvételére irányuló szerződés esetén
aa) a terméknek,
ab) több termék adásvételekor, ha az egyes termékek szolgáltatása eltérő időpontban történik,az utoljára szolgáltatott terméknek,
ac) több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy darabnak,
ad) ha a terméket meghatározott időszakon belül rendszeresen kell szolgáltatni, az első szolgáltatásnak,
a fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától;
b) szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szerződés megkötésének napjától
számított tizennégy napon belül gyakorolhatja.
(3) A (2) bekezdés a) pontjában foglaltak nem érintik a fogyasztó azon jogát, hogy az e §-ban meghatározott elállási jogát a szerződés megkötésének napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja.

29. § (1) A fogyasztó nem gyakorolhatja a 20. § szerinti jogát
a) a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti;
b) olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható, a 20. § (2) bekezdésében meghatározott határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ;
c) olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak;
d) romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;
e) olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;
f) olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel;
g) olyan alkoholtartalmú ital tekintetében, amelynek tényleges értéke a vállalkozás által nem befolyásolható módon a piaci ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a felek az adásvételi szerződés megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerződés teljesítésére csak a megkötéstől számított harmincadik napot követően kerül sor;
h) olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a vállalkozás a fogyasztó kifejezett kérésére keresi fel a fogyasztót sürgős javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából;
i) lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta;
j) hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az előfizetéses szerződések kivételével;
k) nyilvános árverésen megkötött szerződések esetében;
l) lakáscélú szolgáltatás kivételével szállásnyújtásra irányuló szerződés, fuvarozás, személygépjármű-kölcsönzés, étkeztetés vagy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki;
m) a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti a 20. § szerinti jogát.
(2) Az (1) bekezdés h) pontjában meghatározott esetben a 20. § szerinti jog a fogyasztó által kifejezetten kért szolgáltatásokon és a karbantartás vagy a javítás elvégzéséhez felhasznált cserealkatrészeken felül kínált szolgáltatásokra vagy termékekre kiterjed.

A törvény további részleteinek megtekintése itt: http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=167547.260043

Az elállási jog gyakorlásának menete

Amennyiben élni szeretne elállási jogával, annak jelzését megteheti a megadott elérhetőségeink valamelyikén írásban vagy telefonon. Postai úton írásban történő jelzés alkalmával a postára adás időpontját vesszük figyelembe, telefonon történő jelzés alkalmával pedig a telefonon történő jelzését. Postai úton történő jelzés esetén feltétlenül ajánlott küldeményként adja fel jelzését, így tudja igazolni a postára adás dátumát. A megrendelt terméket postai úton vagy futárszolgálat segítségével juttassa vissza cégünk címére. Fontos, hogy a termék visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségek a Vásárlót terhelik, a portósan (utánvéttel) küldött csomagokat cégünknek nem áll módjában átvenni! Igény szerint a cégünkkel szerződésben álló futárszolgálatot értesíthetjük csomagfeladási szándékáról. A szállítás díját a csomag feladásakor a futárnak kell megfizetni. Kiemelten ügyeljen a termék rendeltetésszerű használatára, ugyanis a nem rendeltetésszerű használatból eredő károknak megtérítése a Vásárlót terheli!

A csomag cégünkhöz történő beérkezését követően videokamerával rögzítésre kerül a csomag kibontása, illetve a visszaküldött termék megvizsgálása. Erre az esetleges későbbiekben történő félreértések elkerülése végett van szükség (például, ha a visszaküldött termék sérült, vagy hiányos).

A termék visszaérkezését követő 14 napon belül a Hangszer Pláza Kft. a vásárló által megadott bankszámlaszámra visszatéríti a termék vételárát. (Egyeztetés alapján postai úton történő visszajuttatás is lehetséges!)